Párkányok

Kezdőlap  »  Párkányok

A hőszigeteléssel szemben támasztott egyre magasabb elvárások miatt, valamint a ma már jól megoldott külső épületszigetelésből kifolyólag a figyelem a hőveszteséget és nedvesedést illetően azokra az ún. hőhidakat jelentő pontokra irányul, melyek pl. az ablak és a falazat kapcsolódásánál keletkezhetnek. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a csatlakozási pontok meleg-ágyai lehetnek a pangó víznek ill. a penészgombáknak. Ezért rendkívül fontos az előírt építési normák, valamint az ide vonatkozó épületfizikai szabályok betartása.

Gyakran tapasztalható a gyakorlatban, hogy az ablakokat beépítik, majd hosszú hetek, sőt hónapokon át nem kerülnek fel a párkányok, pedig a beépítésnél használt PU habot szinte már porrá égette a nap sugárzása, amiről egy óvatos kézmozdulattal akár meg is győződhetünk. Ezért rendkívül fontos, hogy a vízszintes ablakkávára csapódó, illetve az ablakokról szintén ide csurgó esővizet szakszerűen – megfelelő párkányozással- elvezessük.

Ablakkönyöklőnek alkalmazhatunk agglomerátot, mészkövet, márványt illetve gránitot.